Google Talent Camp 2019
A Google Talent Camp olyan jelenlegi és friss diplomás hallgatóknak szól, akik érdeklődnek az online marketing világa iránt. A képzés során a résztvevőknek elsősorban a Google Ads, Analytics és YouTube témakörökben nyílik lehetőségük elmélyíteni a tudásukat. A képzést gyakorlott Googlerek, illetve elismert szakemberek tartják majd a tábor során.
A talent camp felépítése
A gyakornoki program két hétig tart. Az első héten a résztvevők az online marketing alapjait, Google Ads, Analytics és YouTube ismereteket sajátítanak el. A hallgatók az elméleti képzésen megtanultakat egy csoportos projekt során fogják átültetni a gyakorlatba.
A második héten a csapatoknak lehetőségük nyílik önállóan dolgozni a projekten. A hét végén a résztvevők közösen leteszik az Ads alapok vizsgát, amelyet az elkészült projektekről szóló prezentáció követ.
A talent camp után a résztvevőknek lehetősége nyílik egy 8 hetes gyakorlat teljesítésére az egyik Google Partner ügynökségnél, ahol élesben próbálhatják ki a tudásukat. Az ügynökségek képviselői a tábor alatt mentorokként segítik a résztvevők munkáját.
Miért jelentkezz?
- Mert szakemberektől tanulhatod meg az online marketing alapjait
- Mert valódi projekten dolgozhatsz, a gyakorlatban is kipróbálhatod frissen szerzett tudásod
- Mert fejlesztheted prezentációs készségeidet
- Mert csapatban dolgozhatsz más, hasonló érdeklődésű hallgatókkal
- Mert a tábor után lehetőséged nyílik egy Google Partner ügynökségnél tölteni 8 hetet, ahol élesben tesztelheted és fejlesztheted tudásod - a folytatás pedig csak tőled függ!
- Mert a tanulás mellett a Google Magyarország csapata a szórakozásról is gondoskodik :)